Na jó, nem mentegetőzöm... Teljesen kiment a fejemből a blog. :s
Nem is mondok semmit, inkább olvassatok... olvassatok csak! :D
Puszi.: Faith
Muszáj bevallanom, hogy semmi sem lephetett volna meg jobban mint az ebéd szünet. De komolyan!! Nem volt elég az, hogy rögtön találkoztam Robbal, aki tök kedves volt annak ellenére, hogy konkrétan a magánéletemben turkált röpke 5 perc után, és Iannel és Joshhal akik megmentettek a következő itt töltött hónapjaimra. Az utolsó sulim után ez kellemes csalódás volt. Ohh, viszont a régi sulimról eszembe jutott Amelie.. Hiányzik. Majd tanítás után felhívom. Szóval ott tartottam, hogy igen meglepett az ebéd szünet, mivel egyszerre három srác hívott oda magához, hogy ebédeljek vele. Úgy kezdődött, hogy miután végeztem a trigonometriával, Rob megjelent.
- Tudod, hogy merre van a menza? - mosolygott, mintha misem történt volna.
- Ööö. Még nem, de gondolom megmutatod. - mosolyogtam én is. Elnevette magát és elindult. Az ebédlő bejáratánál megbotlottam egy leejtett tálcában és pont Joshba csapódtam VOLNA, ha nem vesz észre, és nem áll félre, ezért pont Iannak csapódtam és ketten együtt vágódtunk el. Persze, hogy mindenki minket nézett. Ian mellkasán feküdtem, fülig pirulva és semmi pénzért sem akartam ránézni. Inkább bámultam a pólóját. Csak akkor néztem fel, mikor elkezdett röhögni. Aztán Josh, Rob és az egész menza is. Még mindig rákvörös fejjel ránéztem és mikor egy percre abbahagyta a nevetést és rám nézet én is elmosolyodtam. Josh megfogta az egyik karom, Rob a másikat és felsegítettek. Ezután kezet nyújtottam Iannak és segítettem neki felállni.
- Rettenetesen sajnálom... Én, én, én annyira de, komolyan, annyir..
- Ssss! Semmi baj. - porolta le magát, és az én hajamból is kiszedett egy saláta darabot. - Nincs kedved velünk ebédelni? - mutatott Joshra, magára majd egy asztalra.
- Én azt hittem, hogy velem ebédelsz! - monda ingerülten Rob.
-Én..
- Csönd legyen Gallet. Szerintem egyedül is eltudja dönteni, hogy kivel ebédel. - morogta Ian.
- Na, ne mond Iaaaaaan... Kettőnk közül inkább te szoktad lebecsülni a lányok intelligenciáját. Téged érdekel egyátalán az ész?!
- Persze, hogy érdekel! De ha még csinos és okos is valaki, azt a lehetőséget nem engedem elúszni! - pillantott rám. Mikor Rob már éppen visszavágott volna, én szólaltam meg.
- Elég! Először is Rob, egyszóval sem mondtam, hogy veled ebédelek, és másodszor, köszönöm Ian, hogy okosnak neveztél de én nem egy lehetőség vagyok hanem egy LÁNY. Egy lány, aki EGYEDÜL fog ebédelni. - ráztam meg a fejem, és utat törtem magamnak a tömegen keresztül a pultig, ahol kiválasztottam egy kis krumplipürét és sült csirkét. Legalábbis azt hiszem, hogy csirke. Hirtelen egy szőke szépség termett mellettem.
- Szia, Lisa Kapoone vagyok. Láttam a kis jeleneteteket. - vigyorgott.
- Oo, annyira szégyellem magam. - sütöttem le a szemem.
- Ne tedd, vicces volt. De nem lenne kedved velem enni? Én mindig egyedül eszem, de te szimpatikus vagy. - mosolygott továbbra is.
- Rendben, szívesen! Te is szimpi vagy. Amúgy a nevem Jane Butler!
- Na, oké. Gyere, megmutatom, hogy én hol szoktam enni. - és intett, hogy kövessem. És én követtem is. Átvezetett a kültéri lelátók alatt, el a tornaterem mellett majd egy kis lestrapált épület mellett álltunk meg.
- Ez meg milyen hely? - néztem körbe.
- A pajta. A gondok itt tart mindent. Festékeket, szerszámokat, létrát.. Imádok itt lenni. És távolról láttad a tetejét? - nemet intettem a fejemmel , és érdeklődőn néztem rá - Évszámok. - magyarázta ő - Minden végzős osztály felfesti a végzése évét. Persze a tanárok és az igazgató semmit sem tud róla. - nevette el magát - Én már megnéztem egyszer. Mikor a a bátyám, Blake végzős volt. Nagyon király.
- És kik festik fel? Az egész osztály, vagy...?
- Ááá, nem. Az osztályból azok akik elvállalják. Van aki túl beszari hozzá.
- Szuper! - mosolyogtam és majdnem elkezdtem enni.
- MI A FENÉT CSINÁLSZ?! NEHOGY A SZÁDBA VEDD AZT AZ IZÉT! - bámult rám.
- Mi? Miért? - bámultam vissza.
- A múltheti MEGMOZDULT. Inkább egyél az enyémből. Én otthonról hozom. Ajánlom neked is. - vette ki a kezemből a tányért - Menj a természetbe, kis mozgó sült csirke! - mondta és elhajította a kaját. Tányérostól.
- A tányért minek dobtad el?
- Mert megfertőződött. - mosolygott, és elém tolta a kajáját, meg elővett egy műanyag étkező készletet a táskájából. - Jó étvágyat. Ugye nem vagy allergiás a sajtra?
- Nem. De ez isteni finom!
- Akkor jó. - perceken át némán ettünk, majd ő törte meg a csendet. - És honnan jöttél?
- Höh.. Írországban születtem, ott éltünk három éves koromig, nem sokra emlékszem belőle, aztán jött Prága két évig, Milánó három évig, majd New York két évig, Los Angeles egy évig, San Diego is egy évig aztán két évig voltunk Hawaiin és két évig Párizsban. Melyikről meséljek bővebben? - rágcsáltam unottan a villám végét. Valószínű, hogy két év múlva Londont is elmesélhetem. Lisa elképedten nézett rám. - Mindenki így reagál.. - sóhajtottam egy nagyot. - Csukd be a szád, nem akarom, hogy megfulladj egy légytől. - erre kitört belőle a röhögés, és fejét a pajta falának döntötte. - Nem vicceltem, volt már rá példa. A srác kórházba került. - néztem rá komolyan, de ő erre csak még jobban nevetett. Ahogy elnéztem én is elmosolyodtam, majd nevettem. Együtt nevettünk, és mikor lecsillapodtunk elismerően nézett rám.
- Gratulálok! Te vagy az első lány..mit lány! Ember, akit szimpatikusnak találok. - veregette meg a karom.
- Köszönöm! -biccentettem - Te meg az első olyan lány vagy akit barátomnak mondhatok itt, Londonban...?
- A szüleim meg fognak lepődni.
- Min?
- Azon, hogy lett egy barátom! - nevette el magát. Vele nevettem én is. Hihi. - Mi lesz a következő órád?
- Rajz, Mr.Hobbes. - szedtem ki az órarendem a zsebemből.
- Jesszusmariska, nehogy Mr.Hobbesnak szólítsd! Franky. Mindenki Frankynek hívja. Nagyon laza tanár. Ő a kedvencem! Tulajdonképpen mindenki kedvence. - bólogatott. - Nekem is vele lesz órám, vagyis együtt lesz óránk. Gyere menjünk! - pattant fel és engem is felrántott. 10 perc múlva már a rajz teremben voltunk. Hát ez a hely csodálatos! - Franky! - kiáltott oda a tanárnak Lisa - Ő az új diák, Jane Butler!
- Sziaa! - üdvözölt és adott két légpuszit, majd megölelt. - Művészléleknek látszol. Az vagy? - járt körbe.
- Mondjuk, hogy igen! - kezdtem el kotorászni a táskámban - Hoztam pár rajzot. - Adtam neki oda a mappám. Ő gyorsan átnézte, közben eleresztett egy-két "ohh"-t és "jujj"-t majd egy rajzot kivett.
- Ezt te rajzoltad? - nézett rám ragyogó szemmel.
- Igen. - mosolyogtam. Nem sok embernek mutattam meg a rajzaim, de akik látták azok azt mondták, hogy ügyes vagyok.Franky és Lisa egy emberként görnyedtek a rajz fölé, majd Franky felkiáltott.
- Juhuhuhuh! Igen! Van még egy zsenim! Véégre!
- Bénák. - szólt egy maróan gúnyos hang az ajtóból.
- Ohh, Jojo, ez csupán a te rabulisztikád*, hallgass már el! - nézett Franky az égre. Én hátra fordultam "Jojo" felé, és felismertem a plasticok vezérét. Pfh. Mindegy, nem érdekel. Valószínű, hogy mindenkivel ilyen.
- Igen, Jojo, kuss. - mondta Lisa is. Ez a bizonyos Jojo elkezdett valamit mondani, de két dolog miatt nem hallottuk. 1, nem érdekelt 2, éppen becsöngettek.
Lisával leültünk egy padba, és mikor Franky már 20 perce beszélt, Lisa oldalba bökött és Franky mögé mutatott. Rob állt az ajtóban! Én majdnem leestem a székről a meglepetéstől, de szerencsére Lisa elkapta a pólóm ujját, és visszarántott.
- Mit keres ez itt? - suttogtam.
- Én tudjam? - nézett rám. - A te rajongód. - röhögött.
- Csönd legyen! - röhögtem én is. Lassan eltelt a maradék 25 perc is, és kicsöngettek. Pechemre Rob még mindig ott állt és valószínű, hogy rám vár. Fenébe! Hogy tovább húzzam az időt még odamentem Frankyhez. - Nagyon érdekes volt az órád, már most imádom.
- Valóban? Ez nagyon szuperságos! - ölelt meg újra. Hökkenten az öleléstől, és azon gondolkodva, hogy létezik-e olyan szó, hogy "szuperságos" léptem ki a teremből, és persze Rob azonnal letámadott.
- Szia! Milyen volt az első napod? Tényleg egyedül ebédeltél? Hogy érzed magad? Az a tahó Ian nagyon megsértett? Biztos jól vagy? - de mielőtt még több kérdést zúdíthatott volna rám befogtam a száját.
- Jó, az ebédes veszekedést leszámítva, nem, jól, nem, igen, és most hagyj békén mert kicsit haragszom rád, és várnak. Szia! - fordítottam neki hátat. A sulikapuhoz érve Lisa megölelt és elbúcsúzott mert az anyja itt volt érte, valami étterembe mennek, én meg elindultam hazafelé. Most nem én mentem Emmáért, mert mivel én vittem reggel, Adam hozza el. Ez mindig így ment. Ha meg ő viszi reggel, én megyek érte délután. A lényeg az, hogy most nem kellett megtennem azt a kis kitérőt, hanem rögtön haza mentem.
- Hahó, megjöttem!!! - kiáltottam miközben levettem a sapim és a kardigánom.
- Szia kincsem! - rohant ki anyu a konyhából - Milyen volt az első napod?
- Egész jó szereztem egy új barátnőt.. vagy talán kettőt is!
- Uu, ez szuper! - nyomott egy puszit a homlokomra. Mikor elhajolt továbbra is érdeklődve nézett rám.
- Anyu... nem ég oda valami? - szippantottam bele a levegőbe.
- Jesszus, de igen a pite! - mondta és közben a konyharuhával maga előtt legyezve rohant vissza a konyhába. Én magamban nevettem, és elkezdtem felvonszolni magam az emeletre. Közben találkoztam Emmával aki rajzolt, és Adammel aki ordított mert belelépett egy ceruzába. Rajtuk is nevettem egy jót, és bezárkóztam a szobámba. Nekiláttam a leckéknek. Szenvedtem is velük két órán át! Na mindegy. Mikor mindennel végeztem, és bepakoltam holnapra, ledobtam magam az ágyra és tárcsáztam Ameliet. A negyedik csöngésre fel is vette!
- Szia, Jane vagyok! - köszöntem.
- Wáááááá, szia!!! Milyen az új sulid? - pörgött fel azonnal, úgy ahogy szokott, ha valaki új dolgokat mesél. Miután töviről-hegyire elmeséltem neki a mai napot, Robbal kezdve,Nancyvel, Iannal és Joshhal folytatva egészen Lisáig már le kellett raknunk, mert vészesen fogyott a pénz a telefonomról, és kész lett a vacsi is. A lépcsőn lefelé ugrálva elgondolkodtam, hogy milyen is lesz itt, Londonban? Miközben ezen elmélkedtem megnéztem a lépcsővel szembeni falon a képeket és elmosolyodtam azt a képet látva amin Amelievel vagyok. Hát...talán egész jó...vagy simán jó...
*rabulisztikád = okoskodásod
