Elnézést a kis késésért, de megbetegedtem , és pénteken (amikor hozni kellett volna az újat) , az ágyban fetrengtem, és az életemért könyörögtem... :) Ebben a blogban minden PÉNTEKEN lesz új rész, de mivel most közzéteszem ezt, a következő fejezet 2012.05.18.-án várható.
De itt van, elkészült!
Jane megérkezett az új iskolájába, de még nem tudja, hogy mik itt a "törvények".. Megtalálja a helyét, vagy valakinek láb alatt lesz?
Jó olvasást!
xoxo.: Faith
Ne ess hasra, ne ess hasra, ne ess hasra... Mondogattam magamban, de mikor felértem a lépcső tetejére, abbahagytam, merthogy a veszély elmúlt. Lassan körbenéztem, s megállapítottam, hogy a lányok többsége normális, csak egy banda van akik rózsaszín műkörmöt, rózsaszín "olyan igazi picsa" miniszoknyát (a miniszoknyával magával semmi bajom nincs!) , rózsaszín mély kivágású pólót, és rózsaszín extra magas tűsarkút viselt. Pfh.
- Új vagy? - hallok egy hangot a hátam mögül.
- Szia! Igen. Ennyire látszik? - kérdezem mosolyogva a mögöttem álló szőke hajú fiútól, aki egész kedvesnek néz ki. Közben természetesen megfordultam, nincs hátul szemem, szóval a haja színét, és egyéb dolgokat nem a harmadik szememmel fedeztem fel.
- Igen, mindenki ennyire elképed amikor először látja Plasticokat. [magában a Plastic szó azt jelenti, hogy műanyag, ejtsd: plasztik/okat/] De ne aggódj, nem mindig ilyen rózsaszínek. Hamar megszokod. - mosolyog ő is. Hűű, itt milyen kedvesek az emberek. A párizsi sulimban azonnal semmibe vettek. Ha visszagondolok az első napokra, még most is kiráz a hideg. Brrh. - Én Rob vagyok. Te?
- Jane. Ööö, megtudod mutatni, hogy merre jutok el az irodához? - kérdezem, továbbra is elbűvölően mosolyogva.
- Ja, igen, persze. - rázza meg a fejét, mert a jelek szerint egy percre elmélázott. Most vagy én vagyok paranoiás, vagy tényleg a dekoltázsomat nézte?! Nem, Uramisten! Tényleg azt nézte. Most is ide pillantott, pedig már jócskán a tömegen vágjuk át magunkat. Végre kiverekedtük, illetve bocsánat, ő kiverekedett minket a tömegből, és megálltunk. - Itt vagyunk. - bökött fejével egy ajtó felé, amin nagy, olvasható betűkkel ez állt: "IRODA". Előbb-utóbb magam is megtaláltam volna. Hehe. - És izé. Neked van pasid? - kérdezte Rob. Ha lett volna valami a számba, vagy kiköpöm, vagy megfulladok, de így, hogy folyékony anyag mentes voltam csak félig mosolyogva, félig elképedve kaptam el a fejem, és elszántan néztem a földet. Hátha beszakad alattam, és elnyel.Segített volna. Tényleg.
- Segíthetek? - méregetett még mindig gyanúsan.
- Igen, Jane Butler vagyok. - mély levegő - Az új diák. - a titkárnő arcán megvilágosodás látszik, és egy ragyogó mosoly kerül az arcára.
- Az órarendedet postázzuk, de itt van a mai napra vonatkozó! - dob a könyvek tetejére még egy kis fecnit. - Történelemmel kezdesz, a 123-as teremben, Ms.Masy Benett-el. Végig a folyosón, balra, és az első ajtó jobbra. Megtalálod. - hadarja. Megpaskolja a hátam , és kitol az ajtón, egyenesen egy lány arcába. Innen (a könyvkupac mögül) egy rocker csajnak tűnik, de minden lehetséges.
- Ááá, bocsi.. - sajnálkozom - Minden oké?
- Ja persze, nincs gáz. - nevet - Hol kezdesz? - kérdi miután végig mért.
- Töri, 123-as, Ms.Benett.
- Téged aztán jól betanítottak. - biccent elismerően - Gyere, én is oda megyek. Nancy.
- Szia Nancy! Jane. - de nem hiszem, hogy hallotta volna a nevem, ugyanis neki állt elmesélni az életét. Komolyan! Mesélt az oviról, meg minden. Mikor odaértünk a töri teremhez reméltem, hogy Nancy továbbra is megszán, de nem, neki voltak barátai, oda ült hozzájuk. Én levágtam magam az egyetlen teljesen üres padba, és komótosan lepakoltam a cuccaim. A többiek pillantásaival próbáltam nem törődni, és a lehető legtermészetesebben viselkedni... Két helyes srác jött be a terembe, és még pár lány, és tudjátok, hogy mi az ami sütött róluk? Az, hogy idősebbek! Értetlenül odasomfordáltam Nancyhez aki közölte, hogy összevont töri, az eggyel nagyobbakkal, (a végzős osztállyal, húúúhúúú) , és, hogy hétfő reggel mindig ilyen. Mikor feldolgoztam ezt a roppant bonyolult infót, visszasétáltam a helyemre, ahol még mindig csak az én táskám árválkodott.
Becsöngettek. A diákok lassan beszállingóztak a terembe, és mindenki furcsán nézett rám. Mikor már mindenki a helyén állt, az ajtó kivágódott, és a plasticok sétáltak be. "Josh, gyerünk. Az a plasticok helye. Te foglald le őket, én megmentem.." hallottam valahonnan egy hang foszlányt. És már tudtam, hogy miért néztek rám így. Elfoglaltam a suli királynőjének, és udvarhölgyeinek a helyét. Rémültem bámultam magam elé, majd egy srác kivágódott, (konkrétan kiröpült) a kettővel előttem lévő padból, elállva a vonulás útját. Elkezdett mindenfélét összevissza habogni, mindenki csak nézte.
- Gyere. - hallottam egy elfojtott suttogást a pad mellől, ezért lehajoltam, hogy szembenézzek.. egy félistennel.
- Mit csinálsz? - rázom a fejem, mikor már én is négykézláb vagyok, a sráccal szemben.
- Éppen megmentem, hölgyem. - vigyorog. Ezen nekem is muszáj mosolyognom, de hamar kizökkent egy éles hang (egész biztos, hogy valakit ellöktek) , majd egy kar ami teljes erővel elhúz. Pillanatokon belül az édes megmentőm, és a között a srác között találom magam, aki az imént a plasticok elé állt. A táskám a lábamnál, a töri cucc az asztalon, mintha misem történt volna. Ezt az egyet csak az cáfolja meg, hogy mindkét srác, kedvesen mosolyog rám.
- Köszönöm. - nézek hálásan egyikükről, a másikukra.
- Nincs mit. Én Josh vagyok, az az úriember aki pedig elrángatott, Ian. Vagy hívj csak hősies megmentőidnek. Mindegy. - mondja az a srác aki, igen, teljes erővel kivágta magát a plasticok elé. Én vigyorral a fejemen bólintok, és kinyitom a könyvet, ugyanis időközben Ms.Benett bejött, és követeli, hogy olvassuk el a 79.oldalt.Hát.Igen.
Ez a hétfő is elkezdődött...
